Ez kb. olyan mint a dimenziócsúszás. Két különböző élet között az atlanti hátság dimenzióhasadékán át vezet az út. Hinta-palinta. Akár egy elrajzolt Pom-Pom, fehehehel-lehehehe, akarom mondani kehehelet-nyuhuhugat. Egyik pillanatban még a Szigeten ökörködünk a metal-szinpad teljes stábjával, aztán már a hajón a Batthyány tér felé menet próbálom beleégetni a fejembe a koraesti ködben megcsillanó Dunapart képét egy röpke szerelmi bánat mélységeit kutatva, csak hogy pár óra és néhány spanyol útitárs után a dallasi reptér vadiúj nemzetközi termináljának légkondicionált parkolói liftjében találjam magam... csak semmi pánik. Aztán mintha mi sem történt volna, este már a Chuy’s névre hallgató mexikói kantin margaritáit döntjük be Eduardo 25. szülinapja alkalmából. Nagyüzem á la Duracellnyuszi...