Metál az ész

Ez a nap is eljött. Hogy a '93-as Slayerre kivételesen nem a zene miatt flashbackeljen az ember lánya, hanem mert a hőmérséklet és a levegőhiány bizonyos trópusi jellegű kombinációja tizenévei metálszínterére repítik vissza...??? Ezt a különleges élményt a texasi nyár és a Fair to Midland hangversenyzenekar plusz rajongótábor falakat repesztő randija hozta össze kedvenc koncerthelyszínemen (ahol nem mellesleg kéthetente helyi rockzenekarok vetélkedését konferálgatom, szóval ismerős terep). Mivel a Curtain Club hangmérnökbrigádja már hetek óta egy emberként rágta a fülem, hogy ezt ne hagyjam ki, gondoltam érdemes belenézni, főleg, hogy a sorbanállás-jegyvétel rész ez esetben értelemszerűen kiiktatható egy laza "helló srácok hogy ityeg" jellegű üdvözlettel, sőt. Szóval azért van ami már nem '93-as szinten megy, és itt különben se tarhál senki vébékára.

A klub befogadóképessége valahol 600 körül lehet, de a Főnökből csak annyit bírtam kihúzni, hogy többen voltak bent, mert persze az öreg róka rutinosan somolygott ezügyben.


-Hey how many people in there?
-A lot.
-What's the capacity?
-It's over. :)

Nekem rendesen 700 fölöttinek tűnt a létszám, bár tömegbecslésben sosem voltam beszámítható. De a lényeg: ahogy annak idején (és tulajdonképpen bármikor) a Slayer, ez a zúzda is nagyon megérte az izzadt testek közötti lavírozást és folyadékpótlást szolgáló ládányi sört. Ha esetleg nem ismerős a Fair to Midland név, itt egy rövid jellemzés egy zenekritikus tollából: "úgy hangzik, mintha a Rush, a Pink Floyd, a Dream Theater, a Mars Volta, Gary Numan és a Pantera mutáns zabigyereke felnőve elindult volna, hogy a sivatagban a megalapítsa saját vulkán-imádó világvége-kultuszát." Ennél jobban én se tudnám megfogalmazni. Tessék csak belehallgatni itt vagy itt a szinte bekategorizálhatatlanul stílusos zenébe, talán pár év múlva már nemcsak Bécsig jut el az európai turné...