Na ez nem az én napom... már akkor rájöhettem volna, mikor a könyvtárban a nagylábujjamra esett egy polc, melyet pár perc féllábon ugrálós sziszegés követett (mégiscsak könyvtár ugye, ahol a fennhangon ismételgetett oh shiiit nem igazán kóser). Sőt, tulajdonképpen már akkor el kellett volna ásnom magam egy földkupac alá mikor előző este a kocsmában bogarat visítozó barátném segítségére sietve jól eltapostam egy csótánynak látszó tücsköt és ugyanaz a barátném közölte, hogy na az balszerencse. De nem, Banana nem tanul a jelekből, Banana inkább rendíthetetlenül megindul a szokásos pénteki kosármeccs irányába. És tessék, fél óra sem telik bele és Banana máris (a változatosság kedvéért) a bal lábfejét fogva üldögél békésen, jeget kér, majd rájön, hogy ebből nem lesz több kosárradobás, sőt valójában menni se nagyon bír. Ami persze egyből felidegesíti. Na ez tuti sokba fog kerülni a rendelőben (lásd pont 1 éve: Itt ne legyél beteg)... Szóval egy filantropikus lelkületű csoporttárs segítségével irány a Health Center, ahol ugyanaz a mosolygós-sápítozós (óóó te szegény drága!) nörsz fogad aki tavaly az állcsúcsraesős eset után, majd továbbít a jóképű Torres dokihoz (hehe). Doki a röntgent mutogatja, ööö nem feltétlenül törés de olyan fura a röntgened, látod itt egy kis vonal (nem látom), persze alig észrevehető nekem is több fény kellett szóval talán nem is törés, de mindegy ugyanúgy kezelnénk akkor is ha nem lenne az. Köszi... Mindenesetre kaptam (azaz vennem kellett, természetesen) egy "post-op shoe" néven futó ultraronda papucsszerűséget, meg kölcsönbe két mankót, aztán csá, gyere vissza jövő héten és addigis felejtsd el az összes foci-, softball-, és kosármeccset. GRRRRRRRR.