"Because sometimes a girl just needs a friend and sometimes you just need flowers."
Ez várt egy csokor gerbera társaságában Valentin-napon, Kristen barátném aláírásával. Bevallom, meghatódtam. Hát nem nekem vannak a legfigyelmesebb barátaim? :) - Különben is, ki a frásznak kell az az éretlen cowboy aki valahol Batman és a Halo2 között eltűnt az önimádó-éterben?

The Vagina Monologues
A Vagina-monológokat minden évben a "V-nap" (V-Day) keretében adják elő a nők elleni erőszak ellen kampányolva. Az előadásból nem csak azt tudhattuk meg, hogy a csikló kétszer annyi idegvégződést tartalmaz mint a pénisz, hanem például azt is, hogy 5 államban tilos vibrátort árulni (természetesen mind az 5 államban engedélyezett a fegyverárusítás)... Aztán az erőszak riasztó és gondolatébresztő emlékei mellett kiemelendő a „dühös vagina” monológ, melyre sokan bólogattunk nagyokat – hát persze, mi mindent tol nekünk oda bele a világ, mi meg csak tűrjük... ugye ha a férfiaknak kellene tampont viselniük, tuti lenne hozzá síkosító, a nőgyógyászok fémeszközeit pedig melegen tartanák...
Bár egész sok hímnemű egyed szánta rá magát a darab megtekintésére (vagy rángatta el a barátnő), sajna nem sokan értették meg az est üzenetét és kémeink jelentése szerint a férfimosdóban azon zsörtölődtek miért nincs fallosz-monológ... hmm, hát pont ez az, eddig csak az volt...

Mozivilág...
Az Assault on Precinct 13 című műremek egy korábbi film átdolgozása ahol a támadók az eredeti los angelesi banda helyett korrupt detroiti zsaruk. Ha még nem vettük volna észre, azaz ha Hollywood még nem mondta volna elégszer, a zsaruk mind genyók, tízezerből átlag 2 kivétellel, de egyet abból is kikészítenek. Ezek után tulajdonképpen csak az aranyszívű rosszfiúk törvényszerű felbukkanására illetve a lelkiteherrel küzdő lecsúszott magányos kopók hirtelen életrekelt higgadtságára számíthatunk. Változatok Sergio Leone klasszikus antihős-figurájának lecsupaszított-közhelyesített amerikai leképeződésére. Amúgy egész élvezhető volt annak ellenére, hogy a szereplőgárda kb 96%-a lekaszabolta egymást.
Constantine -- Nem, ez nem egy újabb történelmi darab a megtért római császárról hanem egy enyhén apokaliptikus szösszenet a pokol és menny között démonokat irtó láncdohányos John Constantine világmegmentéséről, Keanu Reeves tolmácsolásában. Keanu a Mátrixból megszokott mániákus-depressziós-de-elszánt („apámdekeményezaszitu-decsakazértisszembenézekvele”) egykifejezéses arcát profin tartja a kamerába, viszont egész érdekes a pokol-menny látványkoncepció: ugye Los Angelesben vagyunk (hol máshol), tehát a pokol ugyanaz a városkép lángolva enyészik Terminátor2-s nukeáris tűz-jelleggel, kiegészítve halott lelkekkel és félagyú démonokkal, míg a csak egyszer szereplő, láthatóan kevésbé izgalmas menny esetében szintén ugyanaz a városkép úszik rózsaszín-narancs-kék felhőkkel-felhőkben. Egy szó mint száz, a pokol és menny mint időtlen-végtelen párhuzamos dimenzió jelenik meg, mondtam, hogy érdekes gondolat. És az Orlandot annak idején brilliánsan megformáló Tilda Swinton megint androgin karaktert alakíthat, a gonosszal szövetkező irigy Gábriel arkangyal személyében. A poént nem akarom lelőni, de megint csak érdekes a végmegoldás, ahol bizony Lucifer ebrudalja vissza saját ivadékát a pokolba és szabadítja meg a tüdőráktól a főhőst, mondván senki ne merjen belerondítani a játszóterébe. Na lám megint előjött a racionálisan gondolkodó anti-anti-antihős rosszfiú kliséje.