Itt ne legyél beteg – mondják. Bizony, hiába fizeti az ember a méregdrága biztosítást, az csak illúzió... Naszóval az ember gyereke bejelentkezik, vár, aláír egy papírt miszerint megértette, hogy fertőző betegség fennforgása esetén a kormányzati tájékoztatási kötelességük felmenti őket a titoktartási kötelezettség alól, aztán egy nővér kihallgatja - allergiák, mit szedtél be, vérnyomás, pulzus stb - és kitölti a formanyomtatványt az orvosnak, aki aztán megvizsgál és elküld röntgenre (laborba, stb), ahol egy néni ráérősen csinál 7 darab képet („hát régen csináltam már ezt, na még egy utolsót, mindjárt megvagyunk”), majd vissza a dokihoz aki megnyugtatóan közli, hogy ne izguljak nem vált le semmi a csontból, ergo ez vagy hematóma ami majd visszahúzódik, vagy „scar tissue” (hegszövet?) ami nem („egy kis szuvenír az esésből”), na vigyázzak magamra, minden jót, a nyomtatványt meg vissza az iktatóablakhoz ahol karikáz (biztosítót tessék zaklatni a delláért, az én részemet a diákszámlámra hitelezzék aztán majd a félév végén befizetem a sulinak) és aláír (megértettem stb). Na igen, röntgen, labor, és bármi extra előtt érdemes megérdeklődni, hány százalékát is fizeti a biztosításunk a procedúrának. Például az én 1100 dolláros hivatalos egyetemi biztosításom a helyben végzett röntgen 80%-át fizeti, ami annyit jelent, hogy egy kisebb röntgenfelvétel után kb 25 dollárt terhelnek az én kontómra. És persze örüljek, mert a teljes 130 dolláros ár enyhén húzós lenne. Az ember belegondolni sem mer, hogy egy traumatológiai kezelés és kórházi tartózkodás mennyit róna a számlájára, ha egy szimpla állcsúcs-röntgen ennyit kóstál. Ne akarjuk tudni. Ne legyünk betegek.

Igen tanulságos beszélgetést füleltem le egy buliban a különböző szemeteszsákok előnyeiről. Például lehet olyan rugalmas (varratos) zsákot találni ami akkor sem szakad ki ha egy pizzásdobozt gyömöszölünk bele, valamint azt is megtudhattam, hogy már illatosított szemeteszsákot is gyártanak, gondolom azok részére akik lusták levinni a szemetet... no comment.

Bár napjaim nagy része a mélyhűtött és térerőtlen médiakönyvtár DVD-boxaiban zajlik valamely western társaságában, azért néha sikerül rendes moziba is ellátogatni. Egyik nap Angelika művészmozi és a 2046 című Wong Kar Wai-film (tudom, tudom, kissé lemaradva, de itt még csak most mutatták be), jellegzetes illuzorikus tudatfolyammal és tér-idő összemosódással. Kontrasztként aztán a rágóagyú Fantastic Four, ami nem üti meg mondjuk az X-Men színvonalát (csak maradjunk műfajon belüli hasonlításoknál) de azért nézhető. Ezalatt kiderült, hogy jegyünk a következő előadásra is jó (azaz egy „double feature” – egyet fizet kettőt kap moziváltozatban, akárcsak a baseball kettős rangadói /gy.k. double header/, már hogy ne ugorjak kontinenst), így újra megnézhettem a „Tom Cruise nagyon fél de minden jóra fordul miután lúzer elvált apából egy kattant underground-harcos és egy alien lépegető trágyázó tetemén keresztül családi hős lesz” történetű Világok Harcát, ami másodszorra egy kicsit jobb volt, talán mert ezért nem kellet fizetni...