Na ez nem az én napom... már akkor rájöhettem volna, mikor a könyvtárban a nagylábujjamra esett egy polc, melyet pár perc féllábon ugrálós sziszegés követett (mégiscsak könyvtár ugye, ahol a fennhangon ismételgetett oh shiiit nem igazán kóser). Sőt, tulajdonképpen már akkor el kellett volna ásnom magam egy földkupac alá mikor előző este a kocsmában bogarat visítozó barátném segítségére sietve jól eltapostam egy csótánynak látszó tücsköt és ugyanaz a barátném közölte, hogy na az balszerencse. De nem, Banana nem tanul a jelekből, Banana inkább rendíthetetlenül megindul a szokásos pénteki kosármeccs irányába. És tessék, fél óra sem telik bele és Banana máris (a változatosság kedvéért) a bal lábfejét fogva üldögél békésen, jeget kér, majd rájön, hogy ebből nem lesz több kosárradobás, sőt valójában menni se nagyon bír. Ami persze egyből felidegesíti. Na ez tuti sokba fog kerülni a rendelőben (lásd pont 1 éve: Itt ne legyél beteg)... Szóval egy filantropikus lelkületű csoporttárs segítségével irány a Health Center, ahol ugyanaz a mosolygós-sápítozós (óóó te szegény drága!) nörsz fogad aki tavaly az állcsúcsraesős eset után, majd továbbít a jóképű Torres dokihoz (hehe). Doki a röntgent mutogatja, ööö nem feltétlenül törés de olyan fura a röntgened, látod itt egy kis vonal (nem látom), persze alig észrevehető nekem is több fény kellett szóval talán nem is törés, de mindegy ugyanúgy kezelnénk akkor is ha nem lenne az. Köszi... Mindenesetre kaptam (azaz vennem kellett, természetesen) egy "post-op shoe" néven futó ultraronda papucsszerűséget, meg kölcsönbe két mankót, aztán csá, gyere vissza jövő héten és addigis felejtsd el az összes foci-, softball-, és kosármeccset. GRRRRRRRR.

És tessék, a "hitel" és hasonló amerikáner kulcsszavak emlegetésére, mint jófajta aggresszorpitbull, egyből beindult a bloggerpontkom dzsánkdetektorrobotja is. Közlik, hogy "ez a blog potenciálisan kéretlen reklámlevél látszatát keltheti, bocsi ha tévedtünk de azért légyszi küldd el személyes átvilágításra". (Szóval már saját kis Stasijuk is van, király.) Amíg ez nem zajlik le, minden egyes akció végrehajtásához a képernyőn feltűnő random betűkombinációk beírásával kell igazolni, hogy valóban ember vagyok, nem pedig egy viagrareklámgeneráló robot... Köszike.... Hogy is volt ez a sötét oldallal? grrrrr.

"Credit Line" - avagy adósodom, tehát vagyok...
Banana kalandozásai a nagy népi hitelépítés világában

A nemjóját, majdnem megrendült a hitem az "adósodj el minél jobban"-mottójú amerikonzumtársadalom erejében... de csak majdnem. Mikor az Apple automata online hitelelbírálója a "sajnos nem tudjuk azonnal elbírálni a kérelmét, majd értesítjük" üzenettel vágott vissza és mégsem sasszézhattam ki a boltból egy vadiúj macbookkal havirészletre, úgy megsértődtem, hogy bosszúból már a Gateway és a Dell notebook-árait böngésztem kéjesen, véletlenszerű "na ők aztán majd tuti adnak hitelt"-felhördülésekkel fűszerezve. Aztán úgy egy hét múlva visszaállt a világ rendje. Felhívtak ugyanis Apple-ék (illetve a bankjuk), személyazonosság-igazolásképpen felsoroltatták az összes banki és céges hitelkártyám jelenlegi egyenlegét (huh, tényleg ennyi kártyám lenne???), majd kedvesen közölték, hogy akkor küldik a hitelkártyát... Ó, hát mégse dőlt össze a világ, marad az alaptétel: minél több hitelt vettél fel eddig, annál többet kapsz. Tádááááá.
Persze ez fordítva is igaz: ha sosem veszel fel hitelt, nem is kapsz, mert ha nincs hitelháttered fogyasztóitársadalmi szemszögből nem vagy megbízható, sőt talán nem is létezel. Vásárolok, tehát vagyok. Ergo minél több hitelkártyát használsz rendszeresen (és fizeted időben vissza az egyenleget), annál többet dobnak utánad. Csak a kezdet nehéz, aztán minden megy magától.
De vigyázz young Skywalker, a sötét oldal lesben áll: a nagyboldog-hitelépítés közepette gyakran csak a józan ész mentheti meg az embert a teljes anyagi csődtől. Ördögi kör. Akarom mondani, ez egy veszettfazék (lásd A.E.Bizottság)... Chris haverom egyszer emígyen foglalta össze a lényeget: "mint minden rendes amerikai, nyakig ülök az adósságban". Na erről beszéltem, a sötét oldal, tessék. Az erő legyen velünk, vagymi.

Akasztják a hóhért, avagy hogyan lesz a focistából bíró

Hát ezt is megértem... Síppal a kezemben rohangálok a pályán, nem adom meg a gólt, hülyebíróznak. Közvetett szabadrúgás, szöglet, sárgalap, bedobás. Sípba fúj, kar felemel, mutat. Huh, nem is olyan könnyű ez gyakorlatban, hiába üvölti végig az ember a vébét, hogy nem láttad te állat?, hiába volt a grund királya, itt egyszerre kell helyezkedni, futni, látni, ítélni, fújni, mutatni, ráadásul mindezt a másodperc törtrésze alatt. Pedig néha még az se jut hirtelen eszembe melyik csapat merre játszik. (Miért is csinálom ezt tulajdonképpen?!? Hja, persze, a zsebpénz... a lyukas zsebű doktorandusznak manna az a pár dollár ami a Hummer/Corvette/Mustang/stb-tulaj olajmilliárdoscsemetéknek vezetett meccsekért jár.)
Kavarog is a fejem rendesen, de nincs idő siránkozni, ez már a harmadik meccs. A viszonylag békés koedukált találkozók után most jól megkaptam két csapatnyi aggresszív fraternity-s srácot, a szabályokkal meg csak a negyede van tisztában... Azért kezdek belejönni, már a sípot is sikerül úgy megfújni, hogy nem csak félméteres körzetben lehet hallani (Blow your whistle with authority, mondta Jack a kiképzésen, mi meg nem is gondoltuk milyen nehéz is ezt megvalósítani). Lassan az ítéletek is veszítenek ad hoc jellegükből. És megkapom az első pár hülyebíró-jellegű beszólást is, persze csak finoman: hé ref ezt rosszul láttad. Erre természetesen csak egy válasz lehet: szemöldök összevon, arc megkeményít, ebet köt karóhoz. Esetleg nyomatékosít egy határozott "én így láttam"-mal. Juhé, lesz még belőlem futballbíró! ...Csak ne verjenek meg nagyon.

Back to the BigD

Ha már újra "itthon" vagyok, mármint az errefelé egyszerűen a nagyD néven emlegetett, de felénk csupán a Ewing család kalandjai nyomán elhíresült lebujban, itt egy kis nyelvi csemege (most tanultam Chadtől, a csak a hangmérnökökre jellemző maróan gúnyos humorral megáldott angol-amerikai soundguy haveromtól, valamelyik késő éjjeli viszkiáztatta tereferénk során): a Texas Sweep az a jelenség amikor a tipikusan soksávos autópályán valaki a belsőből hirtelen a kijárathoz akar érni, ergo öt-hat sávot vált egyszerre. Ja és természetesen nem szokták irányjelző használatával jelezni eme szándékukat, elvégre ez (a prosztó vezetési antikultúrával rendelkező) Dallasz. Na most már ezt is tudom. Bár mintha ismerős lenne a szokás. (M7, valaki?)