Mondanám, hogy Al Gore és Bob Dole leereszkedett a nép közé, ha az itteni lelkes olajmilliomos-csemetéknek bármi közük is lenne a plebs fogalmához. A hir inkább igy szól: Al Gore és Bob Dole egy ládányi zöldhasú biztos tudatában diákfórum cimén viccelődte el a dallasi délutánt a patricius ifjak kérdéseire csak nagyritkán adva konkrét választ, végül egymás hazafias hadi cselekedeteit ajnározva minden valamirevaló fehérangolszászprotestáns patriótát könnyekre fakasztottak. A humorkodó pókerarcút e bűnös városba is elkisérő rajongó feleség Tipper Gore-ról pedig a kedvesen meghunyászkodó kampányszakértő David Greger közbevetett anekdotájából megtudhattuk, hogy a 2000-es elnökválasztási kampány egyik Larry King Live-os vitája előtt 20 perc kellett neki a limuzinban, hogy a beszálláskor kissé feszült férjura a stúdióhoz érkezve igazi tigrisként vesse magát a kamerák elé... Szegény Greger, valószinűleg meg sem fordult a fejében a sztori kétértelműsége, eme oktatási intézmény ifjonc musztángjai képzeletében persze annál inkább. No de sebaj, a vasöklű szőke démon majd jól elkobozza az öreg kujon countrymuzsikagyűjteményét, mondván a 3,2 százalékos sörről danolászó vidéki cowboyok mételyezik meg a városi bandatöltelékek lelkivilágát.

Kérdés: hogyan értethetnénk meg egy csillogó szemű etnoliberális középnyugati kölyökkel a történelmi súlyát annak, mikor a könyvtáros-tanár szülők a könyvekre szentségként tekintő, idegen nyelveket faló gyermeke tízévesen – az év 1989 – teljes komolysággal elégeti az oroszkönyvét a körtefa alatt? – mindez természetesen akkor futott át az agyamon miközben az indián történelem órámra feladott könyvben kortárs indián gondolkodók boncolgatták: vajon csak indiánok tudnának autentikusan írni az indián történelemről?

Yeeee-haaaa!!! A dallasi remete újra száguld a cowboyok földjén... Már 2 hete itt vagyok, de pár dolog még mindig bőröndben van mert egyszerűen nem találom a ruhaakasztóimat, szóval káosz. Amúgy minden más előkerült a raktárból, az összes használhatatlan papírfecnivel együtt, 3 fordulónyi leizzadás árán. Aztán mivel a raktárban tanyázó szinte láthatatlan de annál alattomosabban csípő pók- vagy talán poratkaszerűségek valamilyen titokzatos oknál fogva magukra vették a Teremtés „szaporodjatok, sokasodjatok és terítsétek be ivadékaitokkal a Földet” kitételét és ennek következtében az egész lábfejem viszkető pöttyöslabda lett, mindent jól le kellett fújnom az alapvetően fertőtlenítő hatású de tulajdonképpen minden élőlény ellen sikerrel alkalmazható egész kellemes illatú (frissen mosott ruhaillat, a cimke tanúsága szerint) „Lysol” univerzális készítménnyel (állítólag az ötvenes években terhesség ellen is ajánlották... no comment). A rovarirtóként való alkalmazhatóságot makrokörülmények között is volt alkalmam letesztelni egy kóbor bogárral szemben. Szegény még egy ideig bírta a repkedést de másnap már feldobott talpakkal figyelt a nappali sarkából, ahol azóta is tanyázik, ez amolyan kötelező virrasztás. Vagy lustaság, na.