naszóval van a Tony Soprano, a golyófejű májer, a mexikói minibika, a kelet-texasi bájgúnár, a zöldszemű srác... Sara szerint a tavasz, meg a hormonok. hát a fene tudja. boldogult matektanárnőm szavaival élve, Lacika ez még nem a tavasz, csak a radiátor. azért egész pofás kis kollekció. lehetne. de én csak konfúz. mert richtig csak az az egy kellene aki pár hét múlva elhúz délamerikába szennycsatornát tervezni. hüpp-hüpp... c'est la vie.

Dallaszi softball-napló, részlet.

1. játéknap
hú ez kemény. hiába érti az ember gyereke a baseballt, ha kölyökkorában faterral nem egész nap a hátsó udvarban dobálta a golyót, esélye sincs. belülről olyan más. csak nézek mint a moziban (hogy is szokták a filmeken lengetni az ütőt???), de mindenki jófej és pacsizik mert eltaláltam a labdát. tökjó. bázisra ugyan már nem sikerült eljutni, de legalább behoztam egy futót. és az ugyebár RBI... naaa, jaj hát tudod, a statisztika. két meccs között természetesen masszív ivászat dukál, attól aztán mindenki csak keresi a labdát. ergo esélyegyenlőség. tetszik nekem ez a csapat.

2. játéknap
megint azzal ugrasztanak ki az ágyból hogy 5 perc múlva menjek játszani mert nincs elég lány, szóval pizsamában azon lendülettel strikeoutolok (K), majd nyomok egy újabb popfly-t (bár ezt úgyis csak Földimikiék értik. nademindegy). végül aztán megfogadom a cséká "ha nem a tiéd ne üsd" tanácsát, ebből lesz egy séta, aztán valamelyik buzogánykarú srác annak rendje szerint be is hoz egy triplával, juhééé pontszerzés (azt már csak úgy kedvesen odasúgja az bíró, hogy talán legközelebb útközben ráléphetnék a bázisokra mert azt úgy szokás... hoppá, bocsi). ráadásul beraknak catchernek, ez eddigi labdaelkapási százalékomat nézve kissé meglep, no de sebaj, legfeljebb 1-2 véraláfutással több lesz a szokásosnál.

3. játéknap
egész jó ez a softball, a harmadik meccsen már ütésem is volt... sőt ezúttal sikeresen ráléptem minden bázisra. és néha már a labdaelkapás is alakul, miután Chrisszel beszerváltunk a sportboltból egy totál mutáns kesztyűt aminek hatalmas kitüremkedése a magamfajta kutyaütőnek is ad némi esélyt. és megint guggolok. mármint elkapok mármint megint én vagyok a catcher. tulajdonképpen mindig is catcher akartam lenni, bár itt nem kell mutogatni és még maszk sincs -- ez egy slowpitch bajnokság ahol szépen alulról lebbentik a lasztit. Fejlődünk, na. Csak a foci hiányozna, de az se sokáig, mivel vasárnap két nyolcéves mexikói suhanc és néhány nagybácsi ahogy kell ronggyá ver hetünket a focipályán. Hát igen, valamit valamiért...
folyt.köv.

A Harrison Ford-féle filmsablon: Jack, deresedő homlokú családapa irtó mérges lesz majd jól elbánik a gonosz terroristákkal akik sakkban tartják a családját. A Patriot Games, az Air Force One és a Fugitive után tehát itt van nekünk a Firewall. Ezúttal Ford informatikus, a rablók célpontja pedig egy bank biztonsági rendszere. A többi ugyanaz. Valahogy mégis élvezhető ahogy a nagycsaládos jómunkáskisember ezredszerre is felülkerekedik az enyhén komplexusos galádokon akik bántani merik a szeretteit, talán mert annak idején egy emberként rágtuk le a körmünket ahogy Jerry kitört egy üveg fogságából és jól megagyalta Tomot aki vörösre merte csépelni a pólyás kisegér hátsóját... vagy talán csak mert úgy bírtuk Indiana Jonest hogy még mindig reménykedünk. Egyremegy. A lényeg a "győztes csapaton ne változtass. esetleg adj hozzá pár kutyát és gyereket" -marketingelv profi gyakorlati leképeződése...